Aliz bemutatkozása:

Lassan két éve végeztem el a kézápoló- és műkörömépítő OKJ képzést. Tavaly pedig a lábápolóit Esztivel együtt.
Hogyan is jött a körmözés ötlete. Igazából én közgazdászként végeztem, ennél messzebb nem is állhatnék a szakmától, többnyire irodai munkát végeztem, amiben túl nagy kihívást nem találtam, főleg kreativitást. Van egy nagyon jó barátnőm, aki rendszeresen csinált műkörmöket, gél lakkot. Én mindig nagyon szerettem bíbelődni a körmeimmel, rendszeresen körömlakkoztam őket. Ő adta az ötletet, hogy ha már ennyire szeretem, miért is nem végzem el, és akkor másnak is varázsolhatok szép körmöket, és jó mellékállás lenne belőle.
Azt mondják, amíg nem tudsz 100%-osan megélni belőle, addig csinálj mellette mást is. Így van ez nálam is, mellette biztosítási tanácsadóként dolgozom.
A pedikűrhöz nekem kicsit meg kellett érnem, meg kellett látnom a szépségeit, amiért nagyon hálás vagyok az oktatómnak. Most már magabiztosan kezelem a lábakat és imádom csinálni, mindennél jobban élvezem. Forduljatok hozzám bizalommal.
A közös szalon ötlete még a körmös tanfolyam alatt jött. Eredetileg a Pisti ötlete volt, hogy ő is elvégzi, majd nyitunk egy közös szalont.
Sajnos a körmös tanfolyam végére ez nem valósult meg, de tavaly Pisti is megszerezte a körmös bizonyítványát, és decemberben meg is nyithattuk a szalont.



Eszter bemutatkozása:

Két éve fejeztem be a kézápoló- és műkörömépítő OKJ képzést. 2020. novemberében pedig kolléganőmmel a lábápoló OKJ képzést.
Az az ötlet, hogy körmös legyek, onnan jött, hogy volt egy körmösöm, aki az utolsó alkalommal, amikor nála voltam, letört egy körmöm. Csak ki kellett volna javítania, de sajnos nem úgy reagálta le, ahogy én azt gondoltam volna.
Úgy voltam vele, oké, semmi probléma, majd megcsinálom magamnak. Így el is mentem egy képzésre és meg is szereztem ezt a szép szakmát.
Nagyon szeretem csinálni. A lábápolás már evidens volt a körmös papír mellé.
A közös szalon ötlete még a körmös tanfolyam alatt fogalmazódott meg bennünk, hogy ha végeztünk, nyitunk egy szalont közösen. Ez 2020. decemberben meg is valósult.



Pisti bemutatkozása:

Két másik kollégámmal dolgozom a szalonban. Tavaly nyáron végeztem el a kézápoló- és műkörömépítő OKJ képzést. Azóta és az előtt is már imádtam csinálni. A másik két kollégám pedizik is.
Főleg extrém körmöket szeretek készíteni mind méretben, mind díszítésben. Bármilyen kéréssel megkereshettek, de elsősorban ezeket vállalom. Az, hogy én is körmös legyek férfiként, onnan jött, hogy a párom, Eszti, rajtam gyakorolt, amikor csinálta a sulit, és kiderült, hogy nekem ez nagyon megy. Azóta is szerelem.
A szalon ötlete úgy jött, hogy mindhárman otthon kezdtük el csinálni. Egyszer csak azt vettük észre, hogy nagyon elszálltak az árak.
Viszont az ár/érték arány köszönő viszonyban sem voltak egymással, és megszaporodtak az otthoni kontárkodók nulla végzettséggel és szaktudással. Született egy olyan álom, hogy profi minőséget képviseljünk megfizethető áron. Én úgy érzem eddig sikerült. Folyamatosan képezzük magunkat, mind a hárman, továbbképzésekre járunk, új technikákat tanulunk. Neveket nem mondok, hogy kikhez járunk, de azt igen, hogy a szakma.